Használati szabályzat

Hatályos: 2025. január 5. napjától

Jelen Használati szabályzat a konyvlap.hu illetve a Könyvlap Online könyvkereskedelmi piactér használati szabályait, valamint az ezeken keresztül történő vásárlási folyamatra vonatkozó szabályokat határozza meg.

Az Üzemeltető által a Termékek értékesítéséhez kapcsolódó Adásvételi Általános Szerződési Feltételek a Vásárlók tájékoztatása érdekében a dokumentum függelékét képezik.

A Szabályzat alábbi fogalmai az itt meghatározott jelentéssel bírnak:

Felhasználói fiók: a Látogatóhoz kapcsolódó, regisztráció útján létrehozott és belépési adatok megadásával hozzáférhető olyan fiók, amely lehetőséget ad arra, hogy a Látogató a Webáruházon felhasználói fiók regisztrációjához kötött műveleteket végezzen, különösen, hogy Vételi ajánlatot tegyen, illetve ügyleteinek alakulását nyomonkövesse.

Fogyasztó: a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény 2. § a) pontja szerinti, önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személy, aki árut vesz, rendel, kap, használ, igénybe vesz vagy az áruval kapcsolatos kereskedelmi kommunikáció, ajánlat címzettje.

Kereskedő: a Webáruházon szereplő termékadatlapon és a Boltok oldalon megjelenítésre kerülő Termékre vonatkozó kínálatot közzétevő gazdasági társaság vagy egyéni vállalkozó. Vásárló részéről történő Vételi ajánlat esetén a Vételi ajánlat címzettje.

Bolt: A Kereskedő azon online felülete, amelyen keresztül valamennyi Terméke, egyéni tájékoztató felhasználási feltételei, bemutatkozása, vásárlók véleménye elérhető. Megjelenítésre kerül a Bolt logója, egyedi fejléce, közösségi oldalainak logója, az üzlet kategóriái. A felületen a fogyasztó kapcsolatba léphet a kereskedővel.

Kosár: A Webáruház – illetve Felhasználó fiók létrehozása esetén a Felhasználói fiók – azon része, ahová a Vásárló elhelyezheti azokat a termékeket, amelyek vonatkozásában Vételi ajánlatot kíván tenni.

Látogató: a Webáruházat böngésző természetes személy.

Szabályzat: ezen Használati szabályzat

Termék: minden olyan, a Webáruházban feltüntetett és megtekinthető, eladásra kínált árucikk, amelynek vonatkozásában a Vásárló a Webáruházban Vételi ajánlatot tud tenni.

Üzemeltető: a Webáruház üzemeltetője: Pogány Bálint egyéni vállalkozó (3553 Kistokaj, Táncsics Mihály utca 11.)

Vásárló: a Könyvlap webáruház azon Látogatója, aki a vételi ajánlattételi folyamatot megkezdi; ajánlatának a Kereskedő általi elfogadása esetén a Termék átruházására irányuló jogviszony alanya.

Vételi ajánlat: A Vásárló arra vonatkozó, ajánlati kötöttséget keletkeztető jognyilatkozata, hogy a Terméket meg szeretné vásárolni.

Webáruház: a konyvlap.hu webáruház és online könyvkereskedelmi piactér.

A Webáruház általános ismertetése

A Webáruház lehetőséget ad arra, hogy a Látogatók a bemutatott termékeket internetes kereskedelem útján megvásárolják, másrészt online piactérként működik, ahol harmadik fél Kereskedők termékeiket bemutathatják, illetve azokat internetes kereskedelem útján értékesíthetik. A Webáruház lehetőséget biztosít továbbá a Látogatók számára arra, hogy a kínált Termékekre vonatkozó kereséseket indítsanak. A Webáruház használata ingyenes.

„Antikvár, használt és új könyvek, papírrégiségek online piactere. Összekapcsoljuk a könyvkereskedőket, könyvkiadókat, antikváriumokat, papírrégiség-kereskedőket, gyűjtőket és vásárlókat, hogy új, használt, vagy régi és ritka könyvekkel, tárgyakkal gyarapítsák könyvtárukat.”

Keresés

A kereső használatával a Látogatónak lehetősége nyílik arra, hogy a Webáruházon megjelenített Termékeket keressen. Az adott kifejezés szöveges mezőben történő megadását követően a rendszer megjeleníti a megadott szöveghez kapcsolódó, kereshető kifejezéseket, illetve Termékeket. A Látogatónak lehetősége van arra, hogy az egyik, a Webáruház által felkínált keresési javaslatra kattintson, amelyet követően az adott Termék adatlapja jelenik meg, illetve arra is lehetősége van a Látogatónak, hogy a keresés ikon használatával indítson szabadszöveges keresést. Ebben az esetben a rendszer a keresett kifejezéshez kapcsolódó Termékeket jeleníti meg. A Bolt oldalakon indított keresés az adott eladó Termékeiben keres.

Egyszerű keresés

Keresés szerzőre, címre vagy ISBN számra. A keresés megjeleníti azon Termékeket, amelyekre az adott kifejezés, vagy számsor kapcsolódik.

Részletes keresés

Részletes keresés, vagy szűrés. A Termék adatok alapján általánosan keresést tesz lehetővé a termékek készletére, címére, típusára, kategóriára, megjelenések dátumára, a termékek árára, állapotára. Speciálisan könyvek szerzőjére, sorozatcímére, ISBN számára, kiadójára, kötésére, kötésének jellemzőire, kiadására, jellegzetes kézírásos bejegyzéseire. A keresés, vagy szűrés eredményeként a Termékeket lépésenként valós időben jeleníti meg.

Fiókom

A menüpont használatával a Látogatónak lehetősége nyílik Felhasználói fiókjába belépni, illetve a Látogató új Felhasználói fiókot regisztrálhat.

Bejelentkezés a felhasználói Fiókba

E-mail címét és jelszavát az arra szolgáló felületen megadja, majd ezt követően a „Belépés>>” gombra kattint. Amennyiben a Látogató jelszavát nem tudja helyesen megadni, az „Elfelejtett jelszó” szövegre kattintással, e-mail címe megadását követően az „Új jelszó igénylése” gombra kattintva kérelmezheti a Webáruháztól egy jelszóváltoztatási link megküldését, amelynek segítségével új jelszó adható meg.

Új felhasználói fiók regisztrációja

Új felhasználói fiók regisztrációra e-mail cím és jelszó megadásával van lehetőség. A Látogató megadhatja e-mail címét, jelszavát, illetve dönthet arról, hogy feliratkozik-e a Könyvlap hírlevelére. Az e-mail cím megadását követően a „Regisztráció>>” gomb megnyomásával a rendszer a megadott e-mail címre egy a regisztráció megerősítésére szolgáló üzenete küld, amely egy négyjegyű számkódot tartalmaz, amely a regisztráció megerősítésére szolgál. A regisztráció megerősítése a Látogatót az e-mail címben található linken a Fiókom oldalára irányítja, ahol négyjegyű számkódját meg kell adnia.

A Fiókom oldal Felhasználói Vezérlőpult. Nyomon követheti Kívánságlistáját, Rendeléseit, megadhatja szállítási és számlázási cím adatait, Készlet értesítőit, használt fizetési módjait, fiókadatait, követett eladóit.

Fizetési módozatok

Bankkártya (Stripe)

Az online bankkártyás fizetések a Stripe elektronikus fizetéseket lebonyolító rendszerén keresztül valósulnak meg. A Stripe egy technológiai vállalat, amely gazdasági infrastruktúrát épít az internet számára. Segítségével minden méretű vállalkozás – az újonnan induló vállalkozásoktól az állami vállalatokig – fizetéseket fogadhatnak el, és online irányíthatják vállalkozásaikat. További információk a Stripe-ról (angol nyelvű oldal): stripe.com
Stripe adatvédelem, nyilatkozatok, szabályzatok

A Stripe online fizetési rendszere az alábbi bankkártyákkal és digitális pénztárcával történő fizetést teszi lehetővé (magyar vonatkozású lista): MasterCard, VISA, American Express bankkártyákkal.

  • Válaszd ki a megvásárolni kívánt termékeket, helyezd a kosaradba. Ellenőrizd a kosarad tartalmát és a szállítási módokat.
  • „Tovább a Pénztárhoz” gombra kattintva lépj át a Pénztár oldalra. A Pénztár oldalon a szállítási módok pontosítása után megkezdheted a vásárlás összegének a kiegyenlítését.
  • A „Bankkártya (Stripe)” lehetőséget választva add meg a lenyíló mezőbe Bankkártyád adataid. Az adatok a következők: kártyaszám, lejárat dátuma, cvc kód, bankkártya tipusa.
  • A kártyaadatok megadását követően a Megrendelés gombra kattintva indíthatod el a tranzakciót.
  • Stripe elindítja a Kártyabirtokos számlájának megterhelését a tranzakció összegével.
  • Probléma esetén a tranzakciós oldal tájékoztatja annak mibenlétéről, és további lehetőséget ad az adatok megváltoztatásához.
  • Sikeres fizetést követően automatikusan visszatérsz a bankkártyás fizetést lezáró oldalunkra, ahol a tranzakció eredményéről kapsz visszajelzést.
  • Ha a fizetőoldalon a böngésző „Vissza/Back” vagy a „Frissítés/Refresh” gombjára kattintasz, ill. bezárod a böngésző ablakot mielőtt visszairányításra kerültél volna a jelen oldalra, előfordulhat, hogy a fizetés sikertelennek minősül, de nem minden esetben. A sikeres tranzakció eredményéről emailben nyújtunk tájékoztatást. Sikertelen tranzakcióról a Stripe tranzakciós oldala nyújt felvilágosítást.

A Stripe biztonságos bankkártyás fizetési megoldás

A biztonságot az adatok szétválasztása alapozza meg. A rendelési rendszer a megrendeléssel kapcsolatos információkat kapja meg a vásárlótól, a Stripe pedig kizárólag a fizetési tranzakcióhoz szükséges kártyaadatokat a TLS titkosítással ellátott fizetőoldalon. A fizetőoldal adattartalmáról a rendelés rendszer nem értesül, azokat csak a Stripe érheti el. A tranzakció eredményéről a fizetést követően a rendelési rendszer oldala tájékoztatja. A kártyás fizetéshez az Ön internet böngésző programjának támogatnia kell az SSL titkosítást. A vásárolt szolgáltatás ellenértéke, a kifizetett összeg azonnal zárolásra kerül kártyaszámláján. A Könyvlap semmilyen módon nem tárol és őriz meg bankkártya adatokat. Az adatok tárolása a Stripe rendszerében valósul meg.

Felhívjuk a Tisztelt Vásárlók figyelmét arra, hogy a sikertelen online bankkártyás fizetés esetét az Adásvételi Általános Szerződési Feltételek vonatkozó szabálya értelmében úgy kell tekinteni, hogy a Termék átruházására vonatkozó szerződés a Felek között nem jött létre.

Több bolttól történő vásárlás esetén egyetlen tranzakcióval fizet minden eladónak. Személyes átvétellel rendelt termékeit is előre fizeti ki bankkártyával.

Közvetlen banki utalás és/vagy helyi fizetés

Átutalással történő fizetés választása esetén a Vásárló a vételi ajánlat megtételét követően 1-2 munkanapon belül (jellemzően néhány órán belül) elektronikus díjbekérő számlát kap. A díjbekérő számla tartalmazza az utalási adatokat. Az utalás megjegyzés rovatában tüntesse fel a rendelésszámot. A kiszállítás az összeg beérkezését követően történik. Több bolttól történő vásárlás esetén minden eladónak külön-külön fizet. Személyes átvétellel rendelt termékeit az átvétel helyén fizeti ki készpénzzel, vagy hagyományos boltokban bankkártyával.

Abban az esetben, ha a Vásárló onnantól számítottan, hogy az utalási adatok a díjbekérő számlán számára elérhetővé váltak 5 napon belül nem tesz eleget fizetési kötelezettségének, a Felek közötti jogviszony a Felek külön jognyilatkozata nélkül is létrejöttére visszamenőleges hatállyal megszűnik.

Utánvétes szállítás

Utánvétes szállításra csak abban az esetben van mód, ha valamely Kereskedő a szállítási módjainál ezt lehetővé tette. Az utánvét, mint fizetési mód közvetlenül a kiszállításhoz kapcsolódik. Ezért nem a fizetési módok között jelenik meg, hanem a szállítási módok között, mint Utánvétes szállítás.

Utánvétes szállítás választása esetén a fizetés kiszállításkor, a futárnál készpénzben, vagy bankkártyával történik. Az utánvéthez kapcsolódó díjszabást a szerződő fél Kereskedő határozza meg, így az esetenként eltérő lehet. A díjakról Vásárlóink az ajánlattételi folyamat részeként kapnak tájékoztatást.
Kérjük Vásárlóinkat, hogy utánvéttel csak abban az esetben rendeljenek, ha fizetési kötelezettségüknek kézbesítéskor módjukban áll eleget tenni. Az át nem vett csomagok kiszállításának és visszaszállításának teljes költsége a mulasztó Vásárlót terheli, amely költségeket a Kereskedő jogosult kiszámlázni a Vásárló felé. Mentesül fizetési kötelezettsége alól a Vásárló, ha az átvétel elmaradásának tekintetében felróhatóság nem terheli.

Üzleti kedvezmény

A Kereskedők tetszőleges állandó üzleti kedvezményt adhatnak Vásárlóiknak, amely Boltonként a Kosár és Pénztár oldalon kerül feltüntetésre és levonásra. Az Üzleti kedvezmény Boltonként eltérő összegtől és eltérő mértékben kerülhet alkalmazásra. Új könyveket árusító Boltok esetén legfeljebb 10% üzleti kedvezmény adható.

(A 2024. október 1-jétől megjelenő új, az 1997. évi CXL. törvény (Kult. tv.) III. rész A könyvek árkötöttségére vonatkozó rendelkezések hatálya alá eső könyvekre a megjelenéstől számított 365 napon belül maximum 10% kedvezmény adható, beleértve ebbe a csomagolási, kézbesítési és szállítási költségek részben vagy egészben történő átvállalását is.)

Szállítási szabályzat

A Kereskedő az ajánlattételi folyamat során a Vásárló által kiválasztott futárpostai Üzemeltető útján, a szállítási díj megfizetése ellenében gondoskodik arról, hogy a megrendelt termék kiszállításra kerüljön a Vásárló által az ajánlattételi folyamat során megadott szállítási címre. A Vásárló felel minden olyan kárért, amely abból fakad, hogy a megrendelésben nem a valóságnak megfelelő címet adott meg vagy a szállítási cím pontatlan volt. A megrendelt termék megfelelő csomagolása és a kísérő dokumentumok elküldése a Kereskedő kötelezettsége.

Kereskedőink a termékek adatlapján feltüntetik a kiszállításhoz szükséges várható időtartamot. Ezen adat azonban csak tájékoztató jellegű, a Vásárló Vételi ajánlatát minden esetben 30 napos teljesítésre rendelkezésre álló időtartam megjelölésével teszi meg, illetve ez az időtartam válik a Vásárló és a Kereskedő között létrejövő szerződés részévé.

A szállítást a Kereskedők saját hatáskörükben, az Üzemeltetőtől függetlenül szervezik, a szállítás hibájáért vagy késedelméért az Üzemeltetőt semmilyen kötelezettség nem terheli.

Amennyiben több Kereskedő termékére vonatkozóan ad le a Vásárló vételi ajánlatot, az egyes Kereskedőkhöz kapcsolódó szállítási díjak összeadódnak, az egyes Kereskedők által feladott csomagok pedig külön-külön kerülnek kiszállításra.

A Vásárló kötelessége gondoskodni arról, hogy az általa megadott címen a futárszolgálattal egyeztetett időpontban legyen jelen olyan személy, aki a megvásárolt terméket jogosult, illetve alkalmas átvenni.

Az átvétel megtagadása esetén a termék visszaküldésre kerül a Kereskedő részére. Az átvétel jogosulatlan megtagadása esetén az abból eredő többletköltségeket a Vásárló köteles viselni, ezen költségek megtérítését pedig a Kereskedő követelheti.

A Vásárló köteles az átvett csomagot az átvételt követő észszerű határidőn belül kibontani, illetve a csomag tartalmának sértetlenségét, megfelelő mennyiségét és a megvásárolni kívánt termékkel való egyezőségét ellenőrizni. A Vásárló kötelezettsége a megküldött számla megfelelőségének észszerű időn belül elvégzett ellenőrzése is. Amennyiben a Vásárló a kézbesítést végző futár jelenlétében észleli a Termék esztétikai vagy egyéb hibáját, mennyiségi hiányosságát, vagy azt, hogy amit kapott, nem felel meg annak a Terméknek, amelyre vonatkozóan megrendelését leadta, jogosult a csomag átvételét megtagadni. A Vásárló minden más esetben köteles a Termék átvételére.

Az MPL házhozszállítás és a csomagpontos szállítások díját Üzemeltető határozza meg. Ezen szállítási szolgáltatásokat minden Kereskedőnk egységes áron biztosítja. Az alkalmazott szállítási szolgáltatások díját az Üzemeltető a piaci körülményekre tekintettel határozza meg. Kereskedőink utánvétes házhozszállítást és más szolgáltatókkal egyéb házhozszállítási módokat is felvehetnek egyedi díjszabással.

Személyes átvétel

A Személyes átvétel lehetőségét a Kereskedők eladói irányítópultjukban vehetnek fel. A személyes átvételt-átadást díjmentesen, vagy tetszőleges díjért biztosíthatják. Személyes átvételt nem minden Kereskedő tesz elérhetővé. Ha személyesen a Kereskedőtől szeretné átvenni csomagját tájékozódjon az átvételi lehetőségekről. Az átvételi lehetőségről a Kosár és Pénztár oldal rövid tájékoztatást ad. Az átvétel részleteit minden esetben az érintett Kereskedővel kell egyeztetnie, amelyről Kereskedő email-ben is tájékoztatja a Vásárlót. A személyes átvételnek földrajzi korlátai vannak. Kizárólag a Kereskedő által meghatározott helyen a Vásárlóval egyeztetett időpontban lehetséges.

A személyes átvételt a Kereskedők saját hatáskörükben, a Üzemeltetőtől függetlenül szervezik, az átadás-átvétel hibájáért vagy késedelméért az Üzemeltetőt semmilyen kötelezettség nem terheli.

Közvetlen banki utalás és/vagy helyi fizetés esetén a Vásárló személyes átvétellel rendelt termékeit az átvétel helyén fizeti ki készpénzzel, vagy hagyományos boltokban bankkártyával.

Bankkártyás (Stripe) fizetés esetén a Vásárló személyes átvétellel rendelt termékeit előre fizeti ki bankkártyával.


Adásvételi Általános Szerződési Feltételek


Hatályos: 2025. január 5. napjától

A jelen Adásvételi Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) az Eladó és a Vásárló között létre jövő, termékek adásvételére irányuló jogviszonyokhoz kapcsolódó általános szerződéses rendelkezéseket állapítja meg. Az Eladó és a Vásárló között hatályosuló szerződést ezen Adásvételi Általános Szerződési Feltételek, illetve a Vásárló Vételi ajánlatában rögzített és az Eladó által elfogadott egyéb rendelkezések együttesen alkotják.

Fogalmak

Eladó: az Üzemeltető vagy a Partner.

Fogyasztó: Az a Vásárló, aki megfelel a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Fttv.) 2. § a) pontja szerinti fogyasztó fogalomnak.

Megvásárolt termék(ek): Azon termék(ek), amely(ek)re vonatkozóan a Vásárló és az Eladó között átruházásra irányuló jogviszony létrejött.

Partner: a Webáruházban kínálatot megjelenítő, illetve azon rendszeresen adásvételi szerződéseket kötő kereskedő, aki az ezen ÁSZF által szabályozott jogviszonyban Eladóként jelenhet meg.

Üzemeltető: Pogány Bálint egyéni vállalkozó, (Székhely: 3553 Kistokaj, Táncsics Mihály utca 11. Adószáma 66023191-1-25; E-mail: info@konyvlap.hu; telefonszám: +36/204289105 ; üzleti tevékenységének levelezési címe: 3553 Kistokaj, Táncsics Mihály u. 11.) továbbiakban Üzemeltető.

Teljes ár: A Vásárló által megrendelt termékek vételárának, a szállítási költségnek, illetve az egyéb megrendelt szolgáltatások díjának összege, az az összeg, amit a Vásárló az Eladó számára ténylegesen fizetni köteles.

Vásárló: a Webáruházon keresztül termék adásvételére vonatkozóan az Eladóval jogviszonyban kerülő természetes vagy jogi személy; a szerződéskötést eredményező ajánlattételi folyamat ajánlattevője.

Vételi ajánlat: a Vásárló az általa a Webáruházban kiválasztott termék(ek) megvételére vonatkozóan az Eladónak tett ajánlata.

Webáruház: az az Üzemeltető által működtetett webáruház és online piactér, amelynek segítségével a Vásárló és az Eladó közötti jogviszony létrejön.

A Felek főkötelezettsége

Eladó köteles a Vásárló által megvásárolt termék(ek) tulajdonjogát Vásárlóra átruházni, illetve köteles a megvásárolt termék(ek) átvételét legkésőbb a jogviszony létrejöttét követő harmincadik napon a Vásárló számára, az általa a vételi ajánlatban (az ajánlattételi folyamat során) megjelölt helyen felajánlani. A Vásárló főkötelezettsége a vételi ajánlatban rögzített fizetési kötelezettségek határidőben történő teljesítése és a megrendelt termék(ek) átvétele. Eladó jogosult a megvásárolt terméke(ke)t több csomagban, eltérő időpontokban átvételre felajánlani.

A tulajdonjog átszállása

A megvásárolt termék(ek) tulajdonjoga akkor száll át a Vásárlóra, ha az alábbi feltételek mindegyike teljesül:

a.      a teljes ár maradéktalanul megfizetésre került

b.     a Vásárló a megvásárolt termék(ek) birtokosává vált.

A fizetési kötelezettségek teljesítése

Vásárló fizetési kötelezettségének akkor tesz eleget, ha a teljes árat maradéktalanul megfizeti az Eladó számára, az alábbiak szerint:

a.      Bankkártyával történő fizetés választása esetén a rendelési folyamat részeként, a rendelés leadásával egyidejűleg.

b.     Átutalással történő fizetési módozat választása esetén az Eladó vagy a Üzemeltető által számára megjelölt bankszámlára történő banki átutalás útján, amelyet az utalási adatok közlését követő 2 napon belül köteles bankjánál kezdeményezni. A fizetési kötelezettség akkor minősül teljesítettnek, ha a teljes ár maradéktalanul megérkezik az Eladó által megjelölt számlaszámra.

c.      Utánvét fizetési módozat választása esetén akkor, ha a Vásárló a teljes árat a termék átvételével egyidejűleg maradéktalanul megfizeti.

Átutalással történő fizetési módozat választása esetén, amennyiben a Vásárló a b) pontban megjelölt határidőben fizetési kötelezettségének nem tesz eleget és késedelemének kimentésére sem tesz intézkedést, Felek úgy tekintik, hogy a Vásárló az ügylettől elállt.

Azt az esetet, ha bankkártyával történő fizetés választása esetén a fizetési folyamat sikertelen marad, a Felek úgy tekintik, hogy közöttük szerződés nem jött létre.

Szállítás

Eladó kötelezettsége, hogy a megvásárolt Terméke(k) átvételét a Vásárló által megjelölt helyen, a szerződés létrejöttét követő 30 napon belül a Vásárló számára felajánlja.

A Vásárló felel minden olyan kárért, amely abból fakad, hogy a megrendelésben nem a valóságnak megfelelő címet adott meg, vagy a szállítási cím pontatlan volt.

A megrendelt termék megfelelő csomagolása és a kísérő dokumentumok elküldése a Kereskedő kötelezettsége.

A vásárló átvételhez kapcsolódó kötelezettségei

A Vásárló köteles gondoskodni arról, hogy az általa megadott címen és időpontban vagy saját maga, vagy egy olyan személy, aki a megvásárolt terméket át tudja venni jelen legyen. A Vásárló köteles továbbá az általa átvett csomagot az átvétel napján felbontani és a megrendelt terméke(ke)t a rendelt termék(ek)kel összevetni, illetve azokat minőségi és mennyiségi szempontból megvizsgálni, továbbá ellenőrizni a számlán lévő adatok helyességét. Amennyiben a Vásárló a kézbesítést végző futár jelenlétében a csomag kibontásakor észleli valamely termék vagy a teljesítés hibáját, jogosult a Termék átvételét megtagadni.

Az általános határidő

Abban az esetben, ha valamely Félnek a másik Féllel szemben olyan kötelezettsége keletkezik, amely teljesítéséhez nincsen határidő rendelve, a kötelezettségnek a felmerülésétől számított 15 napon belül kell eleget tennie.

A szerződésszegés esetei

A késedelem

Az átadási és átvételi késedelem

Átadási és átvételi késedelem esetére Felek a Polgári törvénykönyvről szóló törvény késedelemre vonatkozó szabályait rendelik alkalmazni, az alábbi eltérésekkel:

A Vásárlót Eladó késedelme esetén akkor is elállási jog illeti meg, ha azt megelőzően nem tűz a teljesítésre póthatáridőt.

Vásárló átvételi késedelme esetén Eladó jogosult a megvásárolt terméke(ke)t saját telephelyére vagy Üzemeltető telephelyére visszaszállíta(t)ni. Eladó a visszaszállított termékeket a visszaérkezéstől számított 30 naptári napig (őrzési idő) őrizni köteles, illetve ezen időszak alatt köteles a Vásárlóval erre irányuló kérése esetén az újbóli szállításról megállapodni. Az újbóli szállítás költsége az eredeti szállítási költséggel egyezik meg, amit a Vásárló köteles az Eladónak ismételten és előre, az őt terhelő egyéb fizetési kötelezettségekkel egyidejűleg, átutalás útján megfizetni. Ennek teljesítéséig Eladó a Termék újraküldését megtagadhatja. Abban az esetben, ha a megvásárolt termék(ek) átadása az őrzési időt követő 15 napon belül sem valósul meg, Eladó jogosult a szerződéstől elállni és Vásárlótól a szállításhoz kapcsolódóan felmerült indokolt költségei megfizetését követelni.

A fizetési késedelem

Vásárló fizetési késedelme esetén Eladó jogosult a szerződéstől a késedelem első napjától kezdődően időbeli korlátozás és póthatáridő tűzésének kötelezettsége nélkül elállni. Eladó ebben az esetben az elállásra vonatkozó nyilatkozata megtételével egyidejűleg jogosulttá válik az esetlegesen már átadott termék(ek) birtokának visszakövetelésére.

Eltérő termékkel történő teljesítés

Azt az esetet, ha az Eladó a megrendelttől eltérő terméket ad át a Vásárlónak, a Felek nem hibás teljesítésnek, hanem nemteljesítésnek tekintik és ahhoz az átadási késedelem jogkövetkezményeit kötik, azzal, hogy a Vásárló jogosult az eredetileg megvásárolt terméke(ke)t követelni, kötelezettsége keletkezik azonban az átvett termék(ek) az eredetileg megrendelt termék(ek) átvételével egyidejű visszaszolgáltatására az Eladó számára. Ezen kötelezettség teljesítésének elmulasztása esetén Eladó is jogosult a Termék átvételét megtagadni. A kapcsolódó költségeket a mulasztó fél tartozik viselni.

Abban az esetben, ha a Vásárló 30 napon túl indokolatlanul nem jelzi, hogy a megvásárolttól eltérő terméke(ke)t kapott, a Felek úgy tekintik, hogy a szerződés a Felek ráutaló magatartása útján úgy módosult, hogy Eladónak a megrendelttől eltérő termékkel kellett teljesítenie.

Hibás teljesítés

Hibás teljesítés esetén a Polgári törvénykönyvről szóló törvény szerződéskötéskori vonatkozó rendelkezései (Ptk. XXIV. Fejezet), illetve Fogyasztónak minősülő Vásárló esetén, amennyiben jogszabály úgy rendelkezik, a Fogyasztóra tekintettel eltérő jogszabályi rendelkezések alkalmazandóak. A Fogyasztó jogosultságairól bővebb tájékoztatást az ÁSZF 3.sz. mellékletében találhat. Ezen tájékoztatás tartalma a szerződés tekintetében szerződéses tartalomnak minősül.

A szerződésszegés egyéb esetei

Szerződésszegés máshol nem szabályozott esetében a Polgári törvénykönyvről szóló törvény szerződéskötéskori vonatkozó rendelkezései, illetve Fogyasztónak minősülő Vásárló esetén, amennyiben jogszabály úgy rendelkezik, a Fogyasztóra tekintettel eltérő jogszabályi rendelkezések alkalmazandóak. A Vásárló igényét az Eladó mellett a Üzemeltető ügyfélszolgálatán is szabályosan előterjesztheti.

A szerződés módosítása

A Felek között létrejött szerződést a Felek a megvásárolt termék(ek), illetve azok mennyisége és ára, a Felek adatai, a fizetési módozat, valamint a szállítási adatok tekintetében közös megegyezéssel, e-mail útján vagy Üzemeltető ügyfélszolgálati telefonos elérhetőségén keresztül, szóban is jogosultak módosítani. A szerződés egyéb módosítása tekintetében a Felek a módosításra vonatkozó megállapodásukat külön okiratban kell, hogy rögzítsék.

A szerződés megszűnése, illetve megszüntetése

1.      A szerződés megkötésére visszaható hatállyal megszűnik:

a.      Átvételi késedelem esetén, amennyiben a megvásárolt termék(ek) átvétele az átvételi késedelemhez kapcsolód ó őrzési időt követő tizenötödik napig sem történik meg

b.     A szerződés lehetetlenült

c.      átutalás fizetési módozat esetén a Vásárló fizetési kötelezettségének az attól számított harmadik napig, hogy az átutaláshoz szükséges adatok számára elérhetővé váltak nem tesz eleget

2.      A szerződés megszüntethető:

a.      A Felek közös megegyezésével

b.     Az elállásra jogosuslt ezen jogosultságának gyakorlására vonatkozó nyilatkozatot tett

Jogosultság a szerződéstől való elállásra

A szerződéstől elállásra jogosult:

a.      Az Eladó, Vásárló fizetési késedelme esetén, a késedelem első napjától kezdődően, időbeli korlátozás és póthatáridő tűzésének kötelezettsége nélkül.

b.     Az Eladó, ha a Vásárló a rendelése során valótlan vagy elégtelen adatokat adott meg.

c.      Az Eladó, ha a vételár irreálisan alacsony árnak tekinthető.

d.     Az Eladó, indokolási kötelezettség mellett, ha az érdekkörében teljesítési akadály merül fel és ezen akadályra tekintettel a jogviszony fenntartása Eladó számára a Vevőnél felmerülő sérelemhez képest aránytalan érdeksérelmet okozna.

e.      A Vásárló, ha az Eladó teljesítési késedelembe esett és a Vásárló póthatáridőt nem kívánt tűzni vagy az Eladó azt is elmulasztotta.

f.        A Vásárló, ha az Eladó hibás teljesítésének hibáját a számára arra rendelkezésre álló időszak alatt sem orvosolta.

g.      A Vásárló, ha kiterjesztett elállásijog szolgáltatást vásárolt, a termék átvételétől számított 28. nap végéig.

h.      A Vásárló, ha az Eladó egyoldalú szerződésmódosítási jogosultságával élt, az értesülésétől 14 napig.

i.        A Fogyasztó, a jogszabályban rögzítettek szerint, amennyiben az elállási jog fogyasztói jogként illeti meg.

j.        A Fél, „vis maior” helyzete esetén, amennyiben a „vis maior” esemény 30 napon keresztül folyamatosan fennáll. Ezen jogosultság a Feleket a „vis maior” esemény megszűnését követő 15. napig illeti meg. Ezt követően szükség esetén a késedelem Polgári Törvénykönyvbeli szabályai alkalmazandóak, amelynek tekintetében a „vis maior” eseményt figyelmen kívül kell hagyni. „Vis maior” helyzetnek minősül minden olyan előre nem látható és a Fél ellenőrzési körén kívül eső esemény, amely miatt a Fél számára lehetetlen a szerződés teljesítése (például háború, forradalom, zavargás, járvány, természeti katasztrófa).

A Vásárló az őt megillető elállási jogot az 2. sz. mellékletben található nyilatkozat-minta felhasználásával is gyakorolhatja.

Az elállási jog gyakorlása időpontjának az arra vonatkozó nyilatkozat megtételének idejét kell tekinteni.

Az elállásra vonatkozó nyilatkozatot a Vásárló az Eladó számlán megjelölt címére küldött postai levélben, a termékadatlap forgalmazói adatokra vonatkozó részén feltüntetett e-mail címére küldött e-mail üzenetben, a Vásárló felhasználói fiókjának erre szolgáló funkciója útján vagy a Üzemeltető ügyfélszolgálatán e-mailben vagy telefonon teheti meg.

A Fogyasztót megillető elállási jog gyakorlása

A Fogyasztót megilleti a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló Kormányrendeletben meghatározott elállási jog. A Fogyasztó ezen joga gyakorlásának esetén az ügyintézést az ezen Kormányrendeletben meghatározottak szerint kell lefolytatni. Az elállási jogra vonatkozóan a Vásárló ezen dokumentum 1. sz. mellékletében talál további tájékoztatást. A tájékoztatás tartalma a szerződés tekintetében szerződéses tartalomnak minősül.

Az elállási jog, mint szolgáltatás

Amennyiben a Vásárló a Üzemeltető által forgalmazott termékéhez kapcsolódóan szolgáltatásként vásárolt elállási jogot, a termék átvételét követő 28. napig indokolás nélkül jogosulttá válik a szerződéstől elállni. Üzemeltető kifejezetten felhívja a figyelmet arra, hogy a Vásárló elállása esetén az elállási jog, mint szolgáltatás ellenértékére a Vásárló nem jogosult. Ettől eltérően, amennyiben a szolgáltatásként vásárolt elállási jogot gyakorló Fogyasztó és az elállásra vonatkozó nyilatkozatát azon időszakban teszi meg, amikor jogszabályon alapuló elállási joggal is rendelkezik, a szolgáltatásként vásárolt elállási jog ellenértéke teljes összegére jogosult. Amennyiben a megvásárolt termék(ek) átvételére nem kerül sor, a Vásárlók jogosultak a termék(ek)hez kapcsolódóan szolgáltatásként vásárolt elállás jog ellenértékének visszatérítésére.

Visszatérítésre vonatkozó rendelkezések

Amennyiben a megrendelt Termék ellenértékének visszatérítésére kerül sor, akkor a visszatérítés az alábbi módon történik:

a.      Ha a Vásárló banki átutalással vagy bankkártyával – ideértve a Stripe fizetési módot is – fizette ki a teljes árat, a visszatérítés banki átutalással történik, azon bankszámlaszámra, amelyről a Vásárló a fizetési kötelezettségének eleget tett.

b.     Utánvétes fizetés esetén a visszafizetés a Vásárló által meghatározott bankszámlaszámra történő átutalás útján vagy postai úton történik.

c.      Utalvánnyal történő fizetés esetén az Üzemeltető az utalvány felhasználhatóságát visszaállítja vagy új utalványt bocsát ki.

A megrendelt termék ellenértékének visszatérítését az Eladó mindaddig visszatarthatja, amíg a terméket a Vásárló nem juttatja vissza számára. A visszaküldött termék hibája esetén az Eladó az értékcsökkenésért jogosult magát a visszafizetést megelőzően kártalanítani. A visszafizetés tekintetében a Felek jogosultak az általuk meghatározottak szerint, eltérően is megállapodni.

Egyéb rendelkezések

A Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy azon idegen dolgokat – ideértve az elektronikus és készpénzt is-, amelyeket úgy tartanak birtokukban, hogy arra vonatkozóan jogosultságuk nem áll fenn, a birtoklásra jogosított fél számára önkéntesen átadják.

Amennyiben informatikai, adminisztratív, vagy bármilyen egyéb tévedésből kifolyólag a Termék adatlapján nem a Termék valós ára, hanem a Termék piaci árához képest irreálisan alacsony ár kerül tévedésből feltüntetésre és a Felhasználó ezen Termékre vonatkozóan sikeres megrendelést ad le, az Eladó jogosult a létrejött adásvételi szerződéstől a szerződés létrejöttétől számított 14 napig indokolás mellett elállni. Ebben az esetben az Eladó köteles közölni a megvásárolt termék eredeti árát a Vásárlóval és köteles egyben lehetőséget adni a számára, hogy a terméket az eredeti áron megvásárolhassa. Irreálisan alacsony árnak tekintendő az ár, ha az Eladó bizonyítani tudja, hogy az adott termékre, vagy amennyiben az adott terméket a Vásárló által megadott kézbesítési cím szerinti ország piacán más nem forgalmazza, az adott termékkategóriába tartozó más, az érintett termékhez nagyban hasonlító termékre vonatkozó, a Vásárló által megadott kézbesítési cím szerinti ország piacán az elállás közlésekor megtalálható kereskedelmi kommunikációban rögzített árnak legfeljebb a 65 százaléka.

Abban az esetben, ha a Vásárló azonos termékből öt darabnál többet rendel, illetve olyan termék esetében, amelyre vonatkozóan jogszabály korlátozza az értékesíthető kereskedelmi mennyiséget, az Eladó jogosult az öt darabot meghaladó mennyiség szolgáltatását megtagadni, illetve jogszabályi mennyiségi korlátozás esetén kizárólag ezen korlátozásnak megfelelő mennyiségre leadott megrendelést teljesíteni, illetve a szerződés szerinti mennyiséget egyoldalúan megfelelően módosítani, akkor is, ha a Vásárló vételi ajánlata magasabb mennyiségre vonatkozott és azt az Eladó elfogadta. A fizetendő vételárat ebben az esetben a Felek arányosan határozzák meg. Ebben az esetben a Vásárlót az alacsonyabb vállalt mennyiségre vonatkozó értesüléstől számított 14 napig elállási jog illeti meg abban az esetben is, ha ilyen jogosultság egyébként nem illetné meg.

Abban az esetben, ha a Vásárló több Eladóval is jogviszonyba kerül egy adott megrendelése kapcsán, az őt megillető jogosultságok érvényesítése, illetve kötelezettségek teljesítése kapcsán úgy kell eljárnia, mintha az egyes Eladókkal külön-külön kötött volna szerződést. Felek kizárják a szerződés azon értelmezését, hogy az Eladók oldalán egyetemleges kötelezettség állna fent.

Az Eladó jogosult a szállítás becsült idejére vonatkozóan a Vásárlót tájékoztatni, a közölt információ azonban csak tájékoztató jellegű, a teljesítési határidő minden esetben a szerződés létrejöttét követő harmincadik nap.

Az ügylethez kapcsolódóan az Eladó legkésőbb a megvásárolt termék(ek) postára adásával egyidejűleg elektronikus vagy a csomagban elhelyezett papír alapú számlát állít ki, amely tartalmazza a megvásárolt termékek megjelölését, árát, a fizetési módozatot és a fizetési határidőt. A jövedéki termék vonatkozásában kiállított számla a jövedéki termék származásának igazolására nem alkalmas.

Az adatok pontatlansága okán előálló késésért, mulasztásért, valamely kötelezettség teljesítésének meghiúsulásáért vagy a teljesítés egyéb hibájáért a mulasztó Fél felelős. Ilyen esetben Eladó nem köteles már teljesített kötelezettség teljesítését megismételni. Eladó ugyanígy nem köteles a már kiállított számlát módosítani vagy sztornírozni azon okból, mert a Vásárló valamely, a számlán feltüntetett adatát helytelenül adta meg a rendelési folyamat során.

Az Üzemeltető a digitális adattartalom működésére, valamint az alkalmazandó műszaki védelmi intézkedésre vonatkozó, fogyasztók felé teljesítendő tájékoztatási kötelezettségére tekintettel tájékoztatja a Vásárlókat, hogy az általa üzemeltetett informatikai rendszerek, szerverek, eszközök és hálózat tekintetében elvégezte és fenntartja a szükséges biztonsági intézkedéseket.

Amennyiben az Eladó erre vonatkozóan kifejezett nyilatkozatot nem tett, Eladó az általa értékesített termék üzembe helyezését nem vállalta. Eladó kizárólag azért vállal felelősséget, hogy az általa értékesített termék rendelkezik a termék gyártója által rendelkezésre bocsátott üzembehelyezési utasítással.

Abban az esetben, ha az Eladó nem az Üzemeltető, az Üzemeltető az Eladó és a Vásárló jogviszonyához kapcsolódóan közvetítői szerepet tölt be. Ennek keretén belül jogosult a Felek által felé megtett jognyilatkozatokat, illetve üzeneteket a Felek között közvetíteni, a Felektől – teljesítési segéd útján is – elektronikus pénzt vagy készpénzt átvenni, illetve számukra kifizetni, illetve jogosult Eladó képviselőjeként eljárni.

Az Eladó nem vetette alá magát magatartási kódexnek, így a jelen ÁSZF. által szabályozott ügylet tekintetében a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény szerinti magatartási kódex nincs érvényben.

A Felek között létrejövő szerződés nem minősül írásba foglaltnak, azt az Üzemeltető nem iktatja, és az utóbb nem hozzáférhető.

Ügyfélszolgálat, vitarendezés

A Üzemeltető ügyfélszolgálatának elérhetősége:

Telefonos ügyfélszolgálat: +36204289105 (normál díjszabással hívható)

Telefonos ügyfélszolgálat rendelkezésre állási ideje: munkanapokon 09:00 – 17:00

E-mail cím: info@konyvlap.hu

Vitarendezés közvetlenül, illetve békéltető testület útján:

A Üzemeltető kéri, hogy a Vásárlók az esetlegesen felmerülő panaszaikat elsődlegesen az Eladóval történő tárgyalással kíséreljék meg rendezni, illetve vegyék fel a kapcsolatot a Üzemeltető ügyfélszolgálatával. A Vásárló azonban jogosult a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti illetékes békéltető testület eljárását is kezdeményezni.

Az Üzemeltető székhelye szerinti illetékes békéltető testület:

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Békéltető Testület
(Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád vármegyék)
Címe: 3525 Miskolc, Szentpáli u. 1.
Telefonszáma: (46) 501-091
E-mail cím: bekeltetes@bokik.hu

Az egyéb békéltető testületi elérhetőségek:

Baranya Vármegyei Békéltető Testület
(Baranya, Somogy, Tolna vármegyék)
Címe: 7625 Pécs, Majorossy Imre u. 36.
Telefonszáma: (72) 507-154
E-mail cím: info@baranyabekeltetes.hu

Budapesti Békéltető Testület
Címe: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99. I. em. 111.
Telefonszáma: (1) 488-2131
E-mail cím: bekelteto.testulet@bkik.hu

Csongrád-Csanád Vármegyei Békéltető Testület
(Csongrád-Csanád, Bács-Kiskun, Békés vármegyék)
Címe: 6721 Szeged, Párizsi krt.8-12.
Telefonszáma: (62) 549-392
E-mail cím: bekelteto.testulet@cskik.hu

Fejér Vármegyei Békéltető Testület
(Fejér, Komárom-Esztergom, Veszprém vármegyék)
Címe: 8000 Székesfehérvár, Hosszúsétatér 4-6.
Telefonszáma: (22) 510-310
E-mail cím: bekeltetes@fmkik.hu

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Békéltető Testület
(Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala vármegyék)
Címe: 9021 Győr, Szent István út 10/a.
Telefonszáma: (96) 520-217
E-mail cím: bekelteto.testulet@gymsmkik.hu

Hajdú-Bihar Vármegyei Békéltető Testület
(Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok vármegyék)
Címe: 4025 Debrecen, Vörösmarty u. 13-15.
Telefonszáma: (52) 500-710
E-mail cím: bekelteto@hbkik.hu

Pest Vármegyei Békéltető Testület
Címe: 1055 Budapest, Balassi Bálint utca 25. 4. em. 2.
Telefonszáma: 06-1-792-7881
E-mail cím: pmbekelteto@pmkik.hu

Online vitarendezési platform

Az Európai Parlament és a Tanács a fogyasztói jogviták online rendezéséről, valamint a 2006/2004/EK rendelet és a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló 524/2013/EU rendelete (2013. május 21.) (fogyasztói online vitarendezési irányelv) lehetővé teszi, hogy az Unióban tartózkodási hellyel vagy székhellyel rendelkező fogyasztók és kereskedők között áruk és szolgáltatások értékesítésével kapcsolatban felmerülő minden vitás ügyben alternatív vitarendezési eljárást lehet igénybe venni. Az Európai Unió online vitarendezési elérhetősége az alábbi linken érhető el: https://ec.europa.eu/consumers/odr/main/index.cfm?event=main.home2.show&lng=HU

Egyéb jogorvoslati lehetőségek

A Fogyasztó jogosult panaszával a bármely Kormányhivatalhoz, mint fogyasztóvédelmi hatósághoz is fordulni, illetve jogosult a jogait peres eljárás útján is érvényesíteni.

Adatvédelem

A Felhasználók személyes adatainak kezeléséről az Adatkezelési Tájékoztató rendelkezik, amely a következő linkről érhető el: https://konyvlap.hu/adatvedelminyilatkozat

Felhasználó személyes, azaz olyan adatai kezelésére, amelyek alapján közvetve vagy közvetlenül beazonosítható, az Üzemeltető Adatkezelési Tájékoztatójának rendelkezései szerint kerül sor.

Webáruház használója a használat megkezdésekor tudomásul veszi az Adatkezelési Tájékoztató rendelkezéseit.

A Felhasználó által önkéntesen megadott személyes, azaz olyan adatokat, amelyek alapján a Felhasználó közvetve vagy közvetlenül azonosítható, a Üzemeltető kizárólag arra a célra használja, amelyre a Felhasználó azt megadta, más célra nem használja és azokat harmadik személynek nem adja ki, nem továbbítja.

A Üzemeltető a Webáruház igénybevételével kapcsolatos adatokat a Felhasználó hozzájárulásának hiányában csak akkor kezelheti, illetve kezeli, ha azok a Felhasználóval közvetlenül nem hozhatók összefüggésbe. A Üzemeltető ehhez kapcsolódóan fenntartja a jogot arra, hogy automatikusan gyűjtsön olyan anonim információkat oldalainak látogatottságáról, a látogatások számáról és gyakoriságáról, amely információk kizárólag a maguk összességében, egyben és statisztikai célból kerülnek feldolgozásra, illetve felhasználásra.

A Webáruház sütiket használ, amelynek sütikezelési tájékoztatója az Adatkezelési tájékoztatóban a következő linkről érhető el: https://konyvlap.hu/adatkezelesi-tajekoztato

Az Üzemeltető a személyes adatok kezelése során az információs önrendelkezési jogról és információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény, valamint a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, az Európai Parlament és a Tanács 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2016/679/EU Rendelet (2016. április 27.) előírásait maradéktalanul betartja.

1.sz. melléklet

 

Tájékoztató a Fogyasztó elállási jogáról

Ön 14 napon belül jogosult indokolás nélkül elállni a szerződéstől.

Az elállási határidő az attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen Ön vagy az Ön által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy az árut átveszi.

Ha Ön elállási jogával élni kíván, elállási szándékát tartalmazó egyértelmű nyilatkozatát köteles eljuttatni (például postán vagy elektronikus úton küldött levél útján) a termék webáruházbeli adatlapján feltüntetett forgalmazónak, vagy az Üzemeltetőnek, az alábbi elérhetőségei valamelyikére:

Pogány Bálint ev. – Könyvlap Piactér
3553 Kistokaj, Táncsics Mihály utca 11.
info@konyvlap.hu

Ebből a célból felhasználhatja a 2. sz. mellékletként csatolt nyilatkozat-mintát is.

Ön a Webáruházon is megteheti elállásra vonatkozó nyilatkozatát, amelyet tartós adathordozón (például elektronikus levélben) haladéktalanul visszaigazolunk Önnek.

Ön határidőben gyakorolja elállási jogát, ha a fent megjelölt határidő lejárta előtt elküldi elállási nyilatkozatát.

Az elállás joghatásai

Ha Ön eláll a szerződéstől, haladéktalanul, de legkésőbb az Ön elállási nyilatkozatának kézhezvételétől számított 14 napon belül visszatérítjük az Ön által teljesített valamennyi ellenszolgáltatást, ideértve a fuvarozási költséget is (kivéve azokat a többletköltségeket, amelyek amiatt merültek fel, hogy Ön az általunk felkínált, legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választott.) A visszatérítés során az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmazunk, kivéve, ha Ön más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag Önt semmilyen többletköltség nem terheli.

A visszatérítést mindaddig visszatarthatjuk, amíg vissza nem kaptuk az árut, vagy Ön nem igazolta, hogy azt visszaküldte: a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni.

Ön köteles az Eladó számára az árut indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni vagy átadni. A határidő betartottnak minősül, ha a 14 napos határidő letelte előtt elküldi az árut. Az áru visszaküldésének közvetlen költségét Ön viseli. Ön kizárólag akkor vonható felelősségre az áruban bekövetkezett értékcsökkenésért, ha az az áru jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használat miatt következett be.

2. számú melléklet

Elállási nyilatkozat

(csak a szerződéstől való elállási szándék esetén töltse ki és juttassa vissza)

Címzett [ide a vállalkozásnak a nevét, postai címét és elektronikus levelezési címét kell beillesztenie]:

__________________________________________________________________________________

Alulírott(ak) kijelenti(k), hogy gyakorlom/gyakoroljuk elállási/felmondási jogomat/jogunkat az alábbi áru(k) adásvételére vagy az alábbi szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés tekintetében:

__________________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________________

Szerződéskötés időpontja/átvétel időpontja: ______________________________________________

Fogyasztó(k) neve: ___________________________________________________________________

Fogyasztó(k) címe: __________________________________________________________________

A fogyasztó(k) aláírása (kizárólag papír alapon tett nyilatkozat esetén):

__________________________________________________________________________________

Kelt: ___________________________________

3. sz. melléklet

 

 

A kellékszavatosságról, a termékszavatosságról és a jótállásról szóló tájékoztató

 

Kellékszavatosság

Milyen esetben élhet Ön a kellékszavatossági jogával?

Ön a Kereskedő hibás teljesítése esetén a vállalkozással szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint.

Milyen jogok illetik meg Önt kellékszavatossági igénye alapján?

Ön – választása szerint – az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet: Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ön által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a vállalkozás számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását, vagy a hibát a vállalkozás költségére Ön is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja, vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Fogyasztó és vállalkozás közötti – ingó dolognak minősülő áru adásvételére, digitális tartalom szolgáltatására vagy digitális szolgáltatások nyújtására irányuló – szerződés esetén Ön a kellékszavatossági jogai gyakorlása keretében a hibát a vállalkozás költségére maga nem javíthatja ki, illetve mással sem javíttathatja ki azt. Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Ön viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a vállalkozás adott okot.

Milyen határidőben érvényesítheti Ön kellékszavatossági igényét?

Ön köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. Ugyanakkor felhívjuk a figyelmét, hogy a szerződés teljesítésétől számított két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti. Használt dolog esetén ez a határidő egy év.

Kivel szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét?

Ön a Kereskedővel szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.

Milyen egyéb feltétele van kellékszavatossági jogai érvényesítésének?

A teljesítéstől számított egy éven belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha Ön igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást a Kereskedő nyújtotta. A teljesítéstől számított egy év eltelte után azonban már Ön köteles bizonyítani, hogy az Ön által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.

Termékszavatosság

 

Milyen esetben élhet Ön a termékszavatossági jogával?

Ön – választása szerint – kellékszavatossági vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint.

Milyen jogok illetik meg Önt termékszavatossági igénye alapján?

Termékszavatossági igényként Ön a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti.

Kivel szemben érvényesítheti termékszavatossági igényét?

Termékszavatossági jogait a termék előállítójával vagy forgalmazójával (a továbbiakban együtt: gyártó) szemben gyakorolhatja.

Milyen esetben minősül a termék hibásnak?

A termék akkor hibás, ha nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek, vagy ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.

Milyen határidőben érvényesítheti Ön termékszavatossági igényét?

Termékszavatossági igényét Ön a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti.

Milyen bizonyítási szabály érvényesül termékszavatossági igény érvényesítése esetén?

Termékszavatossági igény érvényesítése esetén Önnek kell bizonyítania, hogy a termékhiba a gyártó általi forgalomba hozatal időpontjában fennállt.

A gyártó milyen esetben mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól?

A gyártó akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy – a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy – a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető, vagy – a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered. A gyártónak a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.

Felhívjuk figyelmét, hogy Ön ugyanazon hiba miatt a vállalkozással szemben kellékszavatossági és a gyártóval szemben termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan is érvényesíthet.

Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén a kicserélt termékre, illetve a termék javítással érintett részére vonatkozó kellékszavatossági igényét a továbbiakban már csak a gyártóval szemben érvényesítheti.

Jótállás

Milyen esetben élhet Ön a jótállási jogával?

Ön hibás teljesítés esetén jogszabály és/vagy jótállást keletkeztető jognyilatkozat alapján jótállási igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint.

Önt milyen jogok illetik meg, ha a jótállás jogszabályon alapul?

A kötelező jótállás alá tartozó tartós fogyasztási cikkek termékcsoportjainak megnevezéséről szóló miniszteri rendeletben meghatározott új, tartós fogyasztási cikk (a továbbiakban: fogyasztási cikk) esetén Ön a teljesítés hibája miatt a kellékszavatosság körében már ismertetett jogait érvényesítheti, az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló kormányrendeletben foglalt feltételekkel.

Önt milyen további jogosultságok illetik meg jogszabályon alapuló jótállás esetén?

Fogyasztási cikk esetében Ön a jótállási idő alatt elsősorban kijavítást igényelhet. Kicserélésnek van helye már az első javítási kísérletet követően, ha megállapítást nyer, hogy a fogyasztási cikk nem javítható, és Ön másik igény teljesítését nem kéri. Ön akkor is kérheti a kicserélést, ha a kijavítási igény közlését követő harminc napon belül nem kerül sor a kijavításra.

A kicserélési igényt az is megalapozza, ha a fogyasztási cikk a jótállási idő alatt három alkalommal történő kijavítást követően ismét meghibásodik, feltéve, hogy Ön nem kéri másik igény teljesítését. Ha az előbbi esetekben kicserélésre nincs lehetőség, akkor Ön a vételár visszatérítésére is igényt tarthat.

Ön milyen határidőn belül gyakorolhatja kötelező jótálláson alapuló jogait?

A jótállás időtartama fogyasztási cikkek esetén:

a.      10 000 forinttól 250 000 forintig terjedő eladási ár esetén két év,

b.     250 000 forint feletti (250 001 forinttól kezdődő) eladási ár esetén három év.

Önt milyen jogok és milyen határidőben illetik meg, ha a jótállás önkéntes vállaláson alapul?

Az önkéntes vállaláson alapuló jótállás feltételeiről a termékadatlapokon találhat információkat.

Ön hogyan gyakorolhatja jótállásból eredő jogait?

A jótállásból eredő jogait Ön a rendelkezésére bocsátott jótállási jeggyel gyakorolhatja, a jótállási jegy szabálytalan kiállítása vagy a jótállási jegy rendelkezésére bocsátásának elmaradása a jótállás érvényességét nem érinti. A jótállási jegy rendelkezésére bocsátásának elmaradása esetén a szerződés megkötését bizonyítottnak kell tekinteni, ha Ön az ellenérték megfizetését igazoló bizonylatot bemutatja. A jótállási igény teljesítésének nem feltétele a fogyasztási cikk felbontott csomagolásának visszaszolgáltatása.

Milyen további követelmények támaszthatóak a jótállási jogok gyakorlásának feltételéül?

Fogyasztási cikk megfelelő üzembe helyezése vagy annak üzemben tartása érdekében támaszthatók speciális követelmények (például időszakos felülvizsgálat) a fogyasztóval szemben, feltéve, ha a megfelelő üzembe helyezés vagy üzemben tartás más módon nem biztosítható, és a követelmény teljesítése nem jelent aránytalan terhet a fogyasztó számára.

Mikor mentesül a vállalkozás a jótállási kötelezettsége alól?

A vállalkozás jótállási kötelezettsége alól abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett. Felhívom a figyelmét, hogy Ön ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, valamint termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan is érvényesíthet. Ha viszont Ön egy adott hiba miatt egyszer sikerrel érvényesítette hibás teljesítésből eredő igényét (például a vállalkozás kicserélte a terméket), ugyanezen hiba tekintetében más jogi alapon erre már nem tarthat igényt.