Leírás
Minden ízében budapesti jelenség volt, tanúja, részese és írásaiban továbbhagyományozója annak a jellegzetes pesti legendáriumnak, amely a 19. század végétől – a modern nagyvárosi sajtó megjelenésétől – egészen a fordulat évéig alapvetően befolyásolta a főváros szellemi arculatát. Kellér Andor mindenekelőtt újságíró volt. Igazi író csak pályája második felében lett: a háború alatt zsidó származása miatt ért üldöztetések emlékei nyomán, s még inkább, amikor az ötvenes évek légköre végleg és visszavonhatatlanul elsöpörte addigi világát. Jó ideig hallgatnia kellett. A kiszorítottság évei enyhültén előbb ragyogó kis esszékkel jelentkezik, az emlékezés pillanatkép-telitalálataival a nagy hírű kortársakról: Krúdy Gyuláról, Bródy Sándorról, Hatvany Lajosról, Csortos Gyuláról és másokról. 1956-ban a Dunántúl című folyóirat közli Palásthy titka című kisregényét, amellyel közeli barátait is sikerült meglepnie, néhány kritikusa pedig legjobb írói teljesítményeként értékeli. A Palásthy titkát aztán újabb kisregények követték: az Író a toronyban, a Szomory Dezsőről írott arckép, “ez a – ahogyan Vas István jellemzi – rajongóan kegyetlen bálványrombolás, a csalódott szerelem leszámolása”, majd a groteszk Markovits Rodion-portré, a Tökász. A három kisregény együtt 1958-ban jelent meg könyv alakban. Közben – írói átváltozását szokatlan módon dokumentálva – sorra újraírja korábbi riportregényeit, megnemesíti a kalandos történeteket, bennük immár mindenekelőtt a sallangmentesen tárgyilagos ábrázolásra és az anekdota lélektani hitelesítésére törekszik. Emlékezéseit és újabb tárcáit A titkos lakó (1962) és a Déli posta (1964) című gyűjteményes könyvek tartalmazzák.