Leírás
Gombos Gyulának, az “Álom az országról”, a “Szűk esztendők”, és a “Szabó Dezső” című nagysikerű könyvek és sok irodalmi és politikai tanulmány szerzőjének ez a munkája a magyar politikai esszéirodalom egyik legjelentősebb alkotása. Szegfű Gyula Három Nemzedéke és Bibo István Harmadik út című tanulmánygyűjteménye óta ilyen alapvető politikai írás nem hagyta el a magyar sajtót. A húsz éves “szovjetvilág Magyarországon” első, józan, szakszerű, elfogultságoktól mentes és szenvedélyesen igazságkereső mérlege. Hét fejezetben tárgyalja az elmúlt húsz év magyarországi fejleményeit. Az első fejezetben felteszi és megválaszolja a kérdést, hogy”mi változott és mi nem Ötvenhat óta”. A következő öt fejezetben külön-külön tárgyalja az irodalom, a történetírás, a filozófia, az egyházak és a gazdaság problémáit. A befejező tanulmányban – vissza kanyarodva az első fejezetben felvetett általános kérdésekhez – összegezi mindazt, “aminek mégis változnia kéne”. Ezt a könyvet, a Szabó Dezsőről szóló nagysikerű mű után, minden gondolkodó magyarnak el kell olvasnia, aki az idekinti olcsó hazafias frázisok vagy az otthoni, idejét múlt marxista szólamok áradatában a valóság megismerésére törekszik. Ez a könyv – mint Gombos Gyula minden eddigi írása – nemcsak a szenvedélyesen igazságkereső mondanivalójánál fogva izgalmas olvasmány, hanem a magyar esszéirodalomban sajnálatosképpen oly ritka, tiszta magyar nyelvével, drámai kifejező erejével még azokat is magával ragadja, akik egyébként ritkán szoktak magas színvonalú politikai irodalmat olvasni.