Internationale – Kommunista folyóirat. 1 évf. 1919 julius. 8-9. szám.

Kiadói kötés

Internationale – Kommunista folyóirat. 1 évf. 1919 julius. 8-9. szám.

15900 Ft

1 készleten

Internationale – Kommunista folyóirat. 1 évf. 1919 julius. 8-9. szám.
A Szocialista-Kommunista Munkások Magyarországi Pártjának kiadása. Bp., 1919. A Párt – Ny.: Vörös Újság nyomdája. 24 p. Kiadói papírborítóban.

Kiadó: Vörös Újság nyomdája, Budapest
Kiadás éve: 1919
Oldalszám: 24
Kötés: Papírborító
Kötés jellemző: Kiadói kötés
Állapot: Jó állapot

Leírás

A lap 1919 januárjában indult, talán nem bevallottan a Kassák-féle Ma aktivista körével szemben. Az Internationale köré tömörült írók a lenini értelemben vett pártos irodalom eszméjét, mint egy új irodalmi irányzat programját fogalmazták meg és tudatosították, s mélyen elkötelezték magukat a proletárdiktatúra eszméi és gyakorlata mellett. A szerzők nagy része komoly szerepet vállalt a diktatúra idején. A jelen számban többek között Lukács György tanulmánya, valamint Lenin egy cikke olvasható, Szamuely Tibor fordításában. A szerkesztőbizottság tagja volt Rudas László, Lukács György, Komját Aladár és Kun Béla is. A folyóiratnak összesen 6 száma jelent meg (ebből három dupla). Ritka kordokumentum.

Szállítási országok: Magyarország


Szállításra kész 1-2 munkanap tól től Magyarország


 

Szállítási szabályzat

Szállítási díjaink

MPL házhozszállítás: 1490 Ft
MPL csomagautomata: 990 Ft
FoxPost csomagautomata: 990 Ft

MPL utánvétes házhozszállítás: 2090 Ft

Helyi személyes átvétel Miskolc – Aldi parkoló, Forrás u. 5. hétköznapokon előre egyeztetett időpontban: 200 Ft

Üzleti kedvezmény: 10000 Ft-tól – 5%
A megrendelés során a boltunkból választott termékek árából, amely a kosarában kerül levonásra.

Valamennyi közzétett antikvár termék képe az adott termékről készült saját kép. Az Abaúj Antikvárium gondoskodik róla, hogy minden termék biztonságosan csomagolva kerüljön postázásra. Ha csomagja elvész, vagy megsérül, a teljes összeget visszatérítjük. A szállítás ideje a csomag feladását követően 1-3 munkanap.


 

Pénzvisszatérítési eljárás

30 napos pénzvisszafizetési garancia: Ha nem elégedett a termékkel, a vásárlás napjától számított 30 napon belül visszaküldheti. Visszatérítjük a teljes vételárat és a szállítási költséget. A visszaküldés díja a vásárlót terheli.

További információk

Tömeg 200 g

Eladói információk

  • Üzlet neve: Abaúj Antikvárium
  • Eladó: Abaúj Antikvárium
  • Cím: Táncsics Mihály u. 11.
    Kistokaj
    3553