Leírás

Mikor ​a magyar nép, mint az ural-altáji finn-ugor népfajnak egyik ága, a kilenczedik század vége felé birtokba vette ezt a földet, a melyet azóta Magyarországnak neveznek, s a melynek a geográfiái határain belül ő alapított legelőször egy külön, önálló birodalmat, — az európai árja népeknél nem szúrt szemet ezen, tőlük idegen népfajnak itt való végleges elhelyezkedése. Mert hamarosan felvéve a keresztény vallást, ezzel belépett a »respublica christianá«-ba, a mely a középkorban döntő fogalom s az egyes európai népek között a közös összekötő kapocs volt.
De a nyugati kereszténység révén összekötő kapoccsá vált a latin nyelv, mint közös egyházi s irodalmi nyelv is, úgy, hogy a magyar nyelv, mint idegenszerű nyelv létezéséről az európai többi nemzetek tudomást se igen vettek. Sőt a magyar nemzet a »respublica christianá»-nak mintegy határőrvidéki katonaságává, egyenesen védbástyájává, s miként az egyik pápa, név szerint II. Pius, (Aeneas Sylvius Piccolomini,) egy, III. Frigyes császárhoz 1459-ben írt levelében magát kifejezte, »a kereszténység pajzsává« is lett, a törököknek a XIV-ik században Európában való megjelenésével, e század végefelétől egész a mohácsi vészig, vagyis 1526-ig, a turanizmus s a mohamedánizmus ellenében, s azért még a pápák is támogatták a magyar nemzetet, az ozmán hatalom ellen vívott mintegy másfélszázados folytonos küzdelmében.