Leírás

“Könnyű volt viccelődni a kommunizmuson. Az oroszok is mindig viccelődtek rajta”- írja Martin Amis csodálkozva, s ennek a csodálkozásnak a motívuma egész könyvén végighúzódik. Miért van az, hogy míg a XX. század másik népirtó ideológiája és rendszere, a fasizmus nem tűri a viccet, addig a bolsevizmuson ma is lehet nevetni? Embermilliók váltak az áldozatává, és mégis tudunk róla viccesen beszélni. S ami legalább ugyanolyan fogós kérdés: hogyan lehetséges, hogy amikor az érdeklődő és művelt nyugati olvasó már jó ideje jóformán mindent tudhatott a Szovjetunióról, a Gulagról, az éhínségekről, a koncepciós perekről, a “szabad világ” értelmiségének jelentős része még mindig jóindulattal szemlélte a kommunista “kísérletet”? A neves angol regényíró ezekre a kérdésekre keresi a választ új könyvében, amely egyszerre memoár (apja, a szintén regényíró Kingsley Amis is tizenöt éven át kommunistának vallotta magát, úgyhogy Martin testközelből láthatta egy angol értelmiségi útját a kommunista meggyőződéstől a konzervatív szemléletig), esszé a kommunizmusról, a diktatúrákról és az utópiák csalárd igézetéről, valamint tömör Sztálin-életrajz, melynek bevezetéseképpen a szerző Lenin alakját is elénk rajzolja. Leninét, akiről sokan még ma is azt hiszik, hogy szívvel-lélekkel egy szép és emberséges társadalmat akart felépíteni, pedig, mint Martin Amis írja, “tökéletesen működő rendőrállamot” hagyott az utódjára.