Leírás

Azonban – miként a cím is sejteti – a Tárlat több, mint a szerző másfél évtized alatt (többnyire) már megjelent írásainak összessége; s a kötet címe sem csupán annak bevezető írásáéval azonos. Hangsúlyosan tudatos kompozíciót ígér a Tárlat azáltal, hogy a szerző a világ dolgainak időben és térben is széles spektrumát teszi novellatémává, s témagazdagsága ellenére – vagy épp ezért – jól elrendezett és megkomponált kötetben, egységes metszéket kínálva, sokszínű műfaji köntösben, s jól körvonalazható ízlésű élközönségnek. De milyen témák, problémák és hangulatok szövik át a szöveg-tárlatot? A cím, az elbeszéléskötetet bevezető, az azt befejező írás, valamint a könyv borítója egymást értelmezi. A bevezető szöveg meg nem nevezett hőse nyugodt léptekkel közeledik egy ház felé, a frissen locsolt gyepen át, a feléje rohanó kutya mellett belép egy újonnan meszelt házba, háromszor ismételve meg ezt: a szöveg ugyanis három, majdnem szóról szóra, de mégsem pontosan egyező rövidke bekezdésből áll – gondolatritmuson alapulva. A borítón látható kép (vizuális szöveg) azonban, melyet a szerző fotójából Scheffer Miklós készített –, egy pusztuló, ablak nélküli, málladozó falú épületet ábrázol. Csak a főfalat. Meghökkentő ellentétben áll ez a címadó írással, s ezáltal várakozással tölti el az olvasót: vajon a kötet tartalma a pusztuló, lecsupaszult falak előtti állapotot vagy a renoválás utáni pillanatokat tematizálja-e majd? A kötet utolsó elbeszélése (Bemutatás) lezárja a keretes szerkezetet, s ezáltal új jelentéssel árnyalódik a gondolatritmuson alapuló bevezető szöveg. Az én-elbeszélés a szülői házba mint élettelen térbe való visszatérést, illetve annak bemutatását mondja el emlékezői pozícióból. A kötet többszöri elolvasását követően arra a belátásra jutottunk, hogy nem annyira tartalmi, mint inkább a kötet műfaji világának metaforája rejlik e keretszerkezetben. A címadó szöveg, mely az események, történések körkörös ismétlődésére, talán ugyanannak a témának a különböző intenzitású megélésére és ugyanannak a műfajnak a másként való alkalmazására is figyelmeztet, implikálja a Karinthy óta közhellyé lett „minden másként van gondolatát”. A kötetre értve: magunkénak érzett és ismert műfajok számos variációban, modalitással és tartalommal térhetnek vissza, csak az alapstruktúra állandó. Vagy talán még az sem.