Leírás

„Till ​Eulenspiegel, mikor fölfelé ment, mindig vidám volt, mert már előre örült, milyen jó lesz majd, amikor megint lefelé visz az út, a lejtőn viszont szomorú, mert mindig ott bujkált benne a félelem, vajon fogja-e bírni még, mikor a következő emelkedőn kell majd fölkapaszkodnia. Mi baj érhet még vajon, hogy olyan felhőtlen ma a kedvem? És ez a rám szakadó szomorúság most, ez megint miféle örömöt ígér.”

Olyan volt, mint egy kobold. Sötét sörtehaj, sárgás arcbőr, szürke szem, heves gesztusok, hirtelen lecsapó, megsemmisítő gúny. Idegen az álmos königsbergi végeken, de a berlini szalonéletbe sem simul bele. Vérbeli karikaturista, aki tündéroperát ír. Mintahivatalnok, akinek gyilkos szatíráitól ideges az államgépezet. Színházi mindenes, a szeme láttára ég le a színház. Gourmand, aki éveken át nélkülöz. Vonzza a misztikum, de mindenben érzékeli az élet prózaiságát. Felesége ott virraszt vele, ha éjszaka írás közben megrohanják az életre keltett démonok. A zene az istene, a szerelem az ihletője. Hangjában a tündéri, az irónia és a rezignáció utánozhatatlan szívmelegséggel keveredik.

E. T. A. Hoffmann kilenc remek novelláját tartod a kezedben, nyájas olvasó. Többségét nem ismerheted, mivel most jelenik meg először magyarul. Mulass jól! És mire a kötet végére érsz, megkerül „az elvesztett tükörkép” is – ha másé nem, a szerzőé bizonyosan.

(Halasi Zoltán)