Leírás

A magyar és a nemzetközi sakkélet halhatatlanjának, Maróczy Gézának tiszteletére négy jelentős sakkversenyt rendeztek hazánkban. Kettő ezek közül jubiláris jellegű volt, a két utolsó pedig az elhunyt nagymester emlékezetét örökítette meg méltó módon. A második emlékverseny tornakönyvének bevezetőjéül vetem papírosra ezeket az emlékező sorokat.
Az első, Maróczy nevéhez fűződő verseny az 1934. évi sakkbajnokság volt. Jubiláris eseménynek szánta a Magyar Sakkszövetség ezt a versenyt: negyvenedik évfordulóját kívánta ünnepelni annak az eseménynek, hogy Maróczy Géza, a nemzetközi sakkélet mindmáig nevezetes arénáján, Hastingsben, először vett részt nemzetközi találkozón, és a külföldön akkor még teljesen ismeretlen, 25 éves magyar sakkozónak már az első síkraszállása sikerrel járt. A főtorna elődöntőjének egyik nyolcas csoportjában – az Owennel való sikeres párosmérkőzés után — megszerezte a négyes; döntőben valórészvétel jogát, ott – pedig két győzelemmel és egy döntetlennel vívta ki az elsőséget, és ezzel a nemzetközi mester rangját. Ez a verseny vezette be Maróczy Géza nagyszerű pályafutását.
Az 1934. évi Maróczy jubiláris bajnoki versenyt még rangosabbá tette, hogy egyik fordulóját meglátogatta az akkoriban fővárosunkon átutazó, hazájából emigrációba kényszerült Lasker Emánuel dr. exvilágbajnok. A versenyterem vesztibüljében hosszasan, szívélyesen elevenítette fel emlékeit a két régi ellenfél. Az én számomra különösen azért volt emlékezetes ez a jubiláris verseny, mert mesterképző főtornáján szereztem meg a magyar mesteri címet. Maróczy Géza volt az első, aki utolsó játszmám befejezése után kezet szorított velem, s én úgy éreztem, hogy ez a kézszorítás avatott igazán mesterré.
A második jubiláris verseny 1940-ben zajlott le. Maróczy születésének hetvenedik évfordulója nyújtott alkalmat arra, hogy nagymesterünket jubiláris keretek között ünnepeljük. Nemzetközi mesterversenyt és mellékeseményként nemzeti mesterversenyt rendezett a Magyar Sakkszövetség Maróczy tiszteletére. Akkor már javában dúlt a háború: a fasiszta agresszor leigázta Lengyelországot, majd Nyugat- és Észak-Európa lerohanására készült. A háború miatt le kellett mondani a kezdetben nagyszabásúnak Ígérkező nemzetközi verseny rendezéséről, amelyre Maróczy legkedvesebb tanítványát, s családtagként becsült barátját, dr. Max Euwét, és régi budapesti kapcsolatai révén dr. Milán Vidmar jugoszláv nagymestert, a Ganz gépgyár egykori elektromos mérnökét hívta meg. A hazaiak közül Balla, Barcza, Réthy és jómagam indultunk. A rövid verseny Euwe megérdemelt győzelmével végződött.