Leírás

A romániai magyar líra hatvanas években lezajlott modernizációs fordulatát az első Forrás-nemzedék föllépéséhez, s részben A láz enciklopédiája megjelenéséhez köti az irodalomtörténet-írás. Szilágyi a századelő klasszikus avantgárdjának fölújításával, a montázstechnikával, a polifóniával, a hagyományokhoz való új viszonnyal, az alinearitással, a beszélő rögzítetlenségével kísérletezik ekkor.

A láz enciklopédiája címmel megjelent kötet egyetlen verset tartalmaz, az Emeletek, avagy a láz enciklopédiáját (később a vers címe vált ismertté). A monumentális költemény elkápráztatta olvasóit, nevezték „oratóriumnak”, „költői szimfóniának”, „verskatedrálisnak”, „költemény-montázsnak”, amely konvenciótagadó nyelvi, szerkezeti merészségével nem hasonlítható formát hozott létre, miközben a hagyományok legteljesebb tárházát vonultatja föl. Az Emeletek… lázas vallomásban, enciklopédikusságra törekedve a biológiai és történeti létezés egészének tükrében teszi mérlegre a költészet mindenkori értelmét. A vers egy expresszionisztikus, szürrealisztikus főszólamból és a főszólamba kollázsszerűen beleágyazódó változatos betétdal-láncolatból áll. A főszólam tér-idő koordinátájában egymásba úszik az emberiség, az egyes ember, a költő és a költészet útja. A földszint az ősember és a mindenkori újszülött kora, a 20. emelet (század) a jelen. Háborúk, erőszakos halálok, a tudomány kétélű eredményei kísérik az ember útját, de minden élet újrakezdésként kapcsolódik az egészhez („És vége nincs és nincs vége a menetnek, tavaszok mehetnek, jönnek nyarak, őszök”), s bár rettenetes árat fizet érte, minden lépcsőmászással „magasabbra” kapaszkodik: „Emeletről emeletre bukdácsol az ember, s megpihen egy-egy lépcsőfordulón.”