Leírás
A mű vázlata már az 1800-as évek végén elkezdett körvonalazódni Erdélyi András jóvoltából, kit e mű szerzője, Felpétzi Győry Jenő tanítójának tudhatott gyermekkorában, majd később barátját is tisztelhette benne. Erdélyi András jegyzeteit – mely a soproni zsidóság történetét volt hivatva megörökíteni – halála előtt Felpétzire hagyta, kinek érdeklődési köre megegyezett Erdélyiével. Erdélyi András szerepet kap e regényben is, Felpétzi méltó módon állított emléket a könyv ötletgazdájának.
Erdélyi jegyzeteit felhasználva és saját feljegyzéseivel kiegészítve szőtte Felpétzi regényét a soproni zsidók kiűzéséről. Katonatiszt lévén e dokumentumok a világháborúban is vele voltak és mint írja, a harcok szünetében vetette papírra, fogalmazta meg a regény első kéziratát.
A születendő regény első tragédiája ezután következik be, mert a háborút követő hátországi vörös zűrzavarban azt „elhamvasztotta a forradalmi fordulat. Lovammal, kapitányi felszerelésemmel együtt elvesztek a zsidók szította forradalom kitörése alkalmával” – írja.
Szerencsére a belső hang nem engedte, hogy beletörődjön a regény halva születésébe. Vitte előre odaadása, lelkesedése, hogy a történelmünk eme kis szelete ne vesszen a múlt homályába.
A művet újraírta és 1924-ben, A Nép című politikai napilapban folytatásokban adta közre 32 részen át. A regény hangvétele kétségtelenül radikális, egyes jeleneteiben túlságosan is naturalista és agresszív. A fiatalos hév egyértelműen tetten érhető még a szerzőnél.
Felpétzi feltehetőleg nem volt elégedett a regénnyel, mivel a Tanácsköztársaság idején megsemmisített kéziratot sebtében alkotta újra, ami a sietség minden negatív tulajdonságát magán hordozta. A regény újraírását határozta el, teljesen az alapoktól kezdve, kibővítve azt, egyenletesebb történetszövéssel, sokkal magasabb irodalmi színvonalon és nem utolsósorban kifinomultabb, tárgyilagosabb stílusban.
1939 áprilisára az új regény elnyerte végső formáját, amit a Szegedi Új Nemzedék kezdett el közölni szintén folytatásos formában és 144 részen keresztül szegezte az olvasókat a lap hasábjaihoz.
Jelen kötet megegyezik az 1941-ben könyvalakban kiadott regénnyel, melyben helyet kapott még a szerző életrajza és Kapussy György festményéről készült korabeli fotókópia is, mely a soproni zsidóság kiűzését ábrázolja.










Értékelések
Még nincsenek értékelések.